Közzétették a videót az állatkerti elefántszobor megrongálásáról
Egy férfi azt a szót fújta fel rá piros festékkel: diszkrimináció.
Egy férfi azt a szót fújta fel rá piros festékkel: diszkrimináció.
Azt is mutatni fogja az app, hogy a beoltottnak mikor adták be a vakcina második adagját.
Keddtől a beoltott magyar és moldáv állampolgárok szabadon, azaz karantén- és tesztkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között.
Az Európai Bizottság állásfoglalását kéri a Demokratikus Koalíció arról, hogyan utazhatnak azon országok polgárai, mint például Magyarország, akiknek a kormánya titkolja, milyen vakcinát kaptak.
A kormány az UEFA javaslatait figyelembe véve döntött.
Három magyar fiatal olyan alkalmazást tervezett, ami a védettségi igazolvány digitális változataként is megállná a helyét. A felület nem csak látványos, de hasznos is.
De a részletek véglegesítésére még kellhet pár nap.
Szél Bernadett érdeklődött Kozma Ákosnál nem okoz-e alapjogi visszásságot a fizetős teszt a műtétre várók esetén.
Pótfesztivált rendeznek helyette, másik néven.
Szombat estétől korlátozás nélkül utazhatnak Magyarországra azok is, akiknek Romániában kiállított védettségi igazolásuk van.
Az új szabályok az ötmilliomodik oltás beadásának másnapjától lesznek érvényesek, de már ez alól is van kivétel.
Kell-e igényelni? Milyen jogokkal jár? Mi van, ha valakinek nincs? Megvétózhatja-e az ötletet Magyarország?
Magyarok vendégrohama várható a szálláshelyeken, a pünkösdi hétvégére már a szállodai helyek mintegy nyolcvan százalékát lefoglalták, és az előrejelzések szerint a teljes nyári szezon jobb lesz, mint a tavalyi volt. Az idegenforgalom először a vidéki településeken tér magához, Budapesten még csend van.
Az orosz Szputnyik V esetében viszont nincs könnyítés.
A miniszterelnök-helyettes szerint Magyarország kétoldalú megállapodásokra törekszik a vakcinák elfogadásáról.
Ez gyorsabban megvan, mint a kártya.